Gyakran fedeztem fel úgy helyszíneket, hogy a városban járva-kelve bukkantam rá addig nem ismert épületekre, éttermekre. Annak ellenére, hogy tudom, az lenne az illendő, sosem kértem előre időpontot. Bementem, körülnéztem, jegyzeteltem, és mindig volt kivel beszélgetnem. Persze előfordult, hogy a tervem meghiúsult, mert zártkörű rendezvény volt, vagy éppen felújították, de az sosem, ami ezen a héten a Dérynében történt.

Régóta vágytam bemenni az étterembe, de eddig sosem került rá sor. Valami mindig közbejött. Azonban most elhatároztam, ez lesz az a hét, amikor igenis megnézem azt a helyszínt, melyről már annyit olvastam, látatlanban ajánlottam.

Szó se róla, a design gyönyörű, a belső tér káprázatos, igazi exkluzív szalon kényelmes bőr fotelekkel, különleges megoldásokkal. De a vendégszeretet. Hát.

Bementem egy koradélutáni hétköznapon, azzal a reményteli várakozással, mely ilyenkor általában „elönt”. Odaadtam a névjegykártyámat, viszonzásul kaptam egy szóróanyagot, rajta egy központi e-mail címmel. 20 másodperc alatt lezavartuk azt a beszélgetést, ami máskor sem tart 5 percnél tovább, maximum a fogadtatás más. Gyorsan megtudtam, hogy igen lehet zártkörűsíteni, van pince rész is és 150 ember kényelmesen elfér a területen. A harmadik percben már kinn is találtam magam az utcán, szinte fel sem fogva a látottakat.

Persze szívesen visszavárnak, ha írok a központi címre, amire lehet, hogy nem válaszolnak, de ha írok mégegyszer, akkor már nagyobb az esélye, hogy révbe ér a levelem.

Erre mit mondhatnék? Visszamegyek, de valószínű a beszélgetés helyett a kávét választom habos süteménnyel. Talán ajánlani is fogom, mert a kialakítása telitalálat. Könnyen megközelíthető a Naphegy lábánál, egy antikvárium mellett. És csak reménykedni tudok abban, ha konkrét ajánlattal megyek, akkor kedvesebbek lesznek.