2010. január 21-én került megrendezésre az első MaResz nap, a New York Hotel egyik különtermében. Vártuk, ott voltunk, és azóta is gondolkodunk. Mert van min, ez kiderült az első fél órában.

Ha voltak is félreértések és nézetkülönbségek azt gondolom mindenképpen hasznos volt a jelenlét, egymás megismerése, nemcsak honlapokról, hanem személyesen is. Mondhatni régi vágyam teljesült, tudják ezt azok, akik olvasták a manifestoban írtakat (http://eventpoint.blog.hu/2009/01/21/eventpoint_manifesto#more893165). Személy szerint sosem értettem a rendezvényszervező cégek széthúzását, fórum nélküliségét, hiszen attól, mert átbeszélünk egy helyszínt, egy jól, vagy éppen rosszul sikerült koncepciót, nem fedjük fel titkainkat. Azt gondolom, még ha ki is derül egy ötlet, jön másik és amúgy sem csak attól lesz sikeres egy esemény.

Beszéljünk hát egymással, hiszen ezáltal fejlődünk, nemcsak mint magánemberek, hanem, mint a szakma egészében!

És ugye, fejlődni azt van hova. Szó esett sok mindenről: kongresszusi központ tervéről, olimpiáról és sporteseményekről, oktatásról és pénzügyekről. Mindenkit foglalkoztató kérdésekről (és itt újra utalnék pont egy évvel ezelőtti bejegyzésemre: http://eventpoint.blog.hu/2009/01/30/4000_negyzetmeter_boldogsag), olyan kérdésekről, melyek mindenkit másképp érintenek.

És itt volt a baj. Mert mi, akik olyan cégnél dolgozunk, ahol költségvetésünk nagy százalékát a céges rendezvények adják, érdekeink nem találkoznak a még szocializmus érájából átigazolt művelődésszervezőkével. Összhang megteremtése volna a cél, olyan vegyes témákkal, melyek mindkét (és igazából nem is két, hanem sokkal több) táborhoz szólnak. Gondolok itt a céges ajándékozási szokásokra, új trendek ismertetésére, a csapatépítő szokások felvázolására, vagy akár a gazdasági válság okozta elmozdulásokra.

És hát, mint említettem szó esett az oktatásról. Ez felkavart. Úgy, hogy a végén annyira akartam mondani, hogy nem mondtam (semmi hasznosat). Mert engem, mint alig végzett, szinte még pályakezdőt érzékenyen érintett, hogy a tanárok próbálják azt bizonygatni, mennyit adnak át mind gyakorlati, mind elméleti téren. Feleslegesnek érzem. Főleg oktatni a szakmát, ilyen feltételek között. A hallgatókat nem lehet kiszűrni, és sajnos még mindig ott tartunk, hogy nagyon „menő” kimondani azt, hogy „rendezvényszervező” vagyok, csak éppen a szakma árnyoldala nem derül ki az iskola padjaiban. Akkor jár a legjobban az ember, ha tanul mást is (szociológiát, grafikát, nyelveket, belső építészetet), mint a szervezést, ilyen „magas” fokon.

Emellett persze jó volt jelen lenni, látni és hallani azt, mennyire mások vagyunk. Hogy más nem érti a turizmus fontosságát, én meg azt nem, hogy lehet erről elfeledkezni, hiszen nekem szinte az összes munkám (szabadtéri rendezvények és fesztiválok) nagyon szoros kapcsolatban áll egy-egy esemény turisztikai bepozicionálásával. Ez nem is kritika, csupán mutatja azt mennyire is szerteágazó a szakmánk.

Több mindent is remélek. Azt, hogy lesz folytatás. Hogy ez hamarosan lesz, és azt, hogy hátha kisebb szekciókra is lehet bontani a napot, különböző témákra felfűzve, azért, hogy csoportosulni tudjanak az azonos érdekképviseletek.

A napról, de leginkább a MaReszről és a belépési feltételekről bővebb információ: http://www.maresz.hu/