A helyszín megint Óbuda. A Fő tér melletti Miklós tér, a mostanra már híres Kobuci kerttől nem messze. Panelházak övezte zárt kertben – amelyet borostyánnal befutatott magas fal takar – áll az épület. Egy valódi kuriózum. Elzárva a rohanó világtól. Annak jut, aki észreveszi. De ez nem könnyű feladat. Télen két hónapon keresztül naponta eljártam mellette, mit sem törődve a sárga falakkal. A szégyen az, hogy egy rendezvényszervezői fórumon bukkantam rá még februárban, kiemelve, mint esküvői helyszínt. (Egyedi bérbeadási feltételekkel.)

Selyemgombolyító. Már a neve is sejtet valami különlegeset, nem hétköznapit. Bár egy régi III. kerületi gyárépületről van szó, most mégis felejtsük el az elsőre beugró hangárépületeket. A helyszín befogadóképessége – kényelmesen – max. 60 fő. Ideális tehát egy olyan alkalomra, amelyet meghitten szeretnénk eltölteni vagy eltöltetni. Így kiváló üzleti reggelikre, csapatépítő délutánokra, sajtóeseményekre és nem utolsó sorban esküvőkre vagy zártkörű születésnapi partikra. Külön előnyt jelent – persze alkalomtól függően – hogy a belső tér közepén áll egy használható fekete zongora, amelyet kihasználva kis területen is megoldható a kellő zenei kíséret.

Persze szakmai szempontból azt is figyelembe kell venni – ami általában a különleges helyszíneknél lenni szokott – , hogy a számos előny mellett, akadnak hátrányok is. Például az, hogy még területfoglalással is nehezen oldható meg a parkoltatás. Valamint az, hogy a műemléképületben irodák üzemelnek, így a teljes nyugalom hétköznapokon kora reggel, de inkább késő délutántól, valamint a hétvégéken élvezhető.

Megnézni mindenképpen érdemes, mert azon túl, hogy megismerünk egy panelházak övezte újabb óbudai gyöngyszemet, kicsit elidőzve a kertjében rájöhetünk arra, mennyi alkalomra is használható ez a viszonylag kicsi helyszín.

További információ: http://hu.wikipedia.org/wiki/Selyemgomboly%C3%ADt%C3%B3_%28%C3%93buda%29

Rendezvényszervezők között szinte futótűzként terjed egy-egy helyszín bírálata. Ha valamelyikről azt halljuk, hogy modern, stílusos vagy éppen formabontó, akkor egyből rohanunk megnézni és egyeztetni, azt követően pedig ajánlatot kérni és szinte minden fórumon ajánlani. Amennyiben az a hír járja, hogy lepukkant és felújításra szorul, elkerüljük, és nézünk egy új, jobb után. Sőt, ha már két ember is azt mondja, hogy rendezvényre alkalmatlan, akkor törüljük a helyszíneket összegző listánkból. És ez nagy hiba! Egyenesen óriási!

Sokszor jártam már Szentendrén, ismerem az óváros összes utcáját, fagyizóját, galériáját és marcipán múzeumát. A Skanzenben pedig csak egyszer voltam, nagyon régen. A hétvégén azonban úgy döntöttem, hogy egy jó koncert mellett felelevenítem az élményt, és utánajárok annak, miért is mondják azt, hogy lepukkant?! Már a jegypénztárnál éreztem, hogy na már megint hallgattam valakire vagy az is lehet, hogy valakikre a helyszínt illetően. De megcáfolandóan azt kell mondanom, hogy csodaszép, a lehetőségek tárháza. Egy mesterségesen fenntartott falu, amelyen keresztül döcög a múlt korát felidéző sötétzöld, fehérsapkás vonat. A legfeljebb 15 km/h sebességgel közlekedő motorkocsi mintegy fél óra alatt teszi meg a 4,4 km-es utat, 80 utasával a vasútállomástól – amely egyben a múzeum új bejárati épülete – a végállomásig, a Néprajzi Látványtárig. Amennyiben vendégként érkezünk a múzeum területére, úgy a kisvonatra külön jegyet kell váltani, de a terület kibérlésekor és kellő vendég biztosításakor szinte biztosan bérbe vehető. Ablakából kihajolva – ami persze szigorúan tilos – szemügyre vehető az egész terület, a vakítóan fehér, nádtetős házak, színes köcsögökkel díszített fák és a szinte már feledésbe merült állatok serege.

Ajánlom a helyszínt mindazoknak, akik hozzám hasonlóan vágynak a természetbe úgy, hogy közben megismerkedjenek a kultúránk egyes meghatározó állomásaival. Azoknak, akik új helyszínt keresnek egy szabadtéri koncertnek vagy éppen csapatépítésnek. Azoknak, akik unják a folyamatosan visszatérő helyszínajánlatokat és koncepciókat. És nem utolsó sorban azoknak, akik még nem látták a felújított Skanzen tájegységeit, azért mert abban a hitben élnek, hogy a rendezvényszervezés szempontjából elhanyagolható. Egy házi sütésű óriás mákos és diós kalács társaságában fel lehet, sőt kötelező felfedezni a Kisalföld tájegységét, a Dusnoki szélmalmot, a Bogyoszlói udvart és a Jánossomorjai lugast.

Kellemes utazást!

További információ és virtuális túra: http://www.skanzen.hu/?fm=article&id=92

Többször írtam már Óbudáról, arról a kerületről, amely számos értéket, szokatlant rejt. A panelházak árnyékaiban lépten-nyomon történelmi emlékekkel találkozunk. Nagy kedvenceim – a már számtalanszor említett Kiscelli Múzeum mellett – a kuriózumnak számító Selyemgombolyító, valamint a lehetőségek tárházát rejtő, de mégis állandóan a kietlenség érzetét keltő Zichy kastély (és annak belső udvara). Az utóbbiban nyitotta meg kapuit a Kobuci kert, amely nevét – nemes egyszerűséggel – a kolbászos buciról kapta.

Hogy milyen a hely? Egyszerű és mégis minden igényt kielégítő, akárcsak a névadója. Nem flancos, nem trendi, de talán a területet adó kastélytól mégis olyan különleges. Az épület jobb oldali szárnyában kapott helyet a Holdudvar értelmiségibb közönségét vonzó mása. Kevesebb designnal, jobb előadókkal, szeánsz jelleggel. Érdekes, hogy átlépve a nagy faajtón egy üres belső udvar fogadja a látogatókat, amelynek hátsó részéből nyílik a szabadtéri szórakozóhely. Sörpadok, fa installációk, falfestés, házi rétes, bodzaszörp és régi, fejnélküli szobrok alkotják az egyveleget, amelytől más lesz, mint a többi. Még akkor is, ha lehetne fokozni a hangulatot, finomítani a stílust, kibővíteni a területet. Céges rendezvényre, csapatépítésre is kiváló, hiszen egy kis képzeleterővel mesebeli helyszínné alakítható: nagy lampionokkal, fáklyasorral, gyertyákkal, teljes felületet borító fényfestéssel, esetleg égősorral (mert tévedés, hogy az csak karácsonyi dekoráció).

Invitálnék hát mindenkit, a rendezvényszervezőket egy képzeletbeli utazásra, a szórakozni vágyókat pedig egy körtáncra, egymás kezét fogva, ritmusra, sikítva, ellazulva!

(A helyszín kényelmesen kb. 500 vendég befogadására alkalmas, de területfoglalással, kiegészítve a belső udvarral több, mint 1000 ember is elhelyezhető.)

További információ: http://www.kobuci.hu/hu/

Régóta szerettem volna művészekről írni, olyan emberekről, akik gyermekkoruk óta, kitartó munkával törekednek a szórakoztatásra. Arra, hogy általuk kapjunk egy napot, egy emléket, mely sokáig elkísér. Emlékszem, kamaszlányként fél órákat álltam sorba egy jegyért az Operába, hogy láthassam a színpadon Őt és Popovát. A zene és a tánc teljes összhangját teremtették meg együtt és külön-külön is. Így, mondanom sem kell, kapva kaptam az első alkalmon, hogy találkozzam Solymosi Tamással, beszélgetve jövőbeni terveiről, egy művészeti intézmény indításáról és nem utolsó sorban a tánc szeretetéről.

Budapest egyik legszebb útján, az Opera tőszomszédságában található a Solymosi Academy of Arts. Halkan kiszűrődő zene a hatalmas üvegajtók mögül, ahol szigorúan egyenruhába öltöztetett lányok gyakorolnak, napi rendszerességgel. Miért pont így, miért pont itt az Andrássy 45. alatt?

Miért pont itt? Egyrészt, úgy gondolom, fontos a szép és kulturált környezet. Másrészt, közlekedés szempontjából sem elhanyagolható, hogy hol helyezkedik el egy iskola. Miért pont így? Ezzel az intézménnyel igyekszem visszaállítani a régi polgári neveltetés hagyományait, mely manapság nehezen fellelhető. Azt gondolom, az említett egyenruhának több funkciója is van, de ami a legfontosabb: az iskola területén és a termekben  mindenki egyenlő!

Egy nagy álom, mely végre valóra vált, vagy egy hirtelen jött lehetőség, amit nem hagytál veszni?

Egy régi álom, mely más formában valósult meg, mint ahogy azt egy évvel ezelőtt gondoltam volna. Nagyon sok évet éltem külföldön, és amit láttam, tanultam, mindenképpen a magyar gyerekeknek szeretném továbbadni. Imádok velük foglalkozni, de nehezen találtam olyan intézményt ahol ezt a saját elképzeléseim szerint tehetném. Ahhoz, hogy mindezt létrehozzam, a táncos életem egy részét kellett feladnom.

Te is tartasz órákat, vagy „csak”, mint szakmai vezető vagy jelen? Kik tanítanak melletted?

Minden délután tartok órát  két osztálynak is az Akadémián. Mellettem még, olyan tanárok tanítják a növendékeket, mint Takáts Noémi (képességfejlesztő), Szalai Ágnes (versenytáncos), Kelemen Katalin (hip-hop), Csonka Zsuzsa (ének). Valamint folyamatosan egyeztetünk, olyan elméleti tárgyak oktatásával kapcsolatban, mint a tánctörténet, zenetörténet, művészettörténet.  Nem elhanyagolható, hogy iskolánk állandó tagja Hatala Boglárka, gyógytornász. Az akadémia mellett elindítottuk a Solymosi Dance Centert, melynek keretében számos táncstílus elsajátítható neves magyar mesterektől. (Budai László, Hámor Jocó, említett Kelemen Katalin, Király Béla, Barczi Laci, Laki Jani, Hajdú Marcsi, Várnagy Kristóf)

Bizton állíthatom, hogy a tánc szerelmeseinek egy álomhelyszínt hoztál létre. Az épület, a falak, a berendezés, mind tükrözik azt a klasszikus életérzést, mely elengedhetetlen egy effajta művészeti intézményhez. Mi az a több, a táncon túl, amit kapnak Tőled a növendékek?

A tánc szeretetét csak növelni szeretném tanítványaimban. Jól tudom, hogy nem válhat mindenkiből klasszikus balerina, de nem is ez a cél. A legfontosabb, megtalálni mindenki számra azt a táncstílust amiben tehetséges, amiben örömét lelheti. Fontosnak találom, hogy a velem dolgozó mesterek hasonló elveket valljanak a tanításról, mint én, hiszen a gyerekek lelkét nem összetörni, hanem építeni kell!

A bejutáshoz felvételi, vagy egy egyszerű beiratkozás szükségeltetik?

Felvételiztetünk, de ez elsősorban egy szintfelmérést jelent, illetve egy funkcionális mozgásszervi vizsgálatot, mely során fény derül a jelentkező erősségeire és gyengeségeire egyaránt. Ezt később félévente megismételjük, így pontos képet kapunk a gyermek (táncos) fejlődéséről. Ebben segítségemre van Hatala Boglárka és Takáts Noémi. Aki nem nyer felvételt az SAA professzionális táncképzésére, annak is kínálunk számos lehetőséget a tánc gyakorlására tanfolyamok, kurzusok, nyílt órák, táborok formájában.

Vállaltok rendezvényeken való szerepléseket vagy akár egyedi koreográfia és koncepció kidolgozását egy felkéréshez?

Természetesen igen, hiszen a professzionális táncosok, koreográfusok már számos alkalommal bizonyítottak a magyar tánc és színház világában.

Vallod, hogy nem rettentenek el, sőt inkább kihívást jelentenek a rögös utak. Milyen jövőbeni terveid vannak az iskola életére vonatkozóan?

Egy ilyen iskolának a lehetőségeit nagyon nehéz behatárolni. Természetesen a legfőbb célunk a minőségi oktatás, minőségi helyszínen és körülmények között.

Nem szokásom felróni senkinek, hogy mit adnak, nemcsak jólneveltségből, hanem olyan egyszerű oknál fogva, hogy szeretek kapni, leginkább meglepetést. Esetek nagy többségében nem nézek utána, hogy honnan van? Mennyibe került? Milyen típust (vagy fajtát) gyártanak még belőle? Szívből örülök neki, aztán leginkább használom, persze az is lehet, hogy nem. De mindig emlék marad.

Ez az ajándék azonban más volt. Designos, hozzám illő, kecses, de mégis sportos és a legfontosabb, hogy újrahasznosított. Alapanyaga: reklámmolinó. Már maga a molinó is felvillanyozott, hiszen korábban foglalkoztatott az a tény, hogy vajon mit csinálnak a sok értékét vesztett hirdetési anyagokból. (http://eventpoint.blog.hu/2009/03/12/fak_viragok_feny_1)

Így fogtam a táskát és a benne elhelyezett cetliről lemásolva bepötyögtem a betűket a google keresőjébe: delta9. Elsőként kiadta a honlapot és csodálkoztam nagyon, látva, hogy egy reklámajándék készítő csapat oldalára jutottam. Találkoztam már sok újrahasznosított alapanyagból készült ajándékkal, mappákkal, tollakkal, pendrive-okkal, játékokkal, de a Noha Stúdió és Alkotóműhely kreációi valóban különlegesek.

Hogy kik ők? Magukról azt vallják, hogy egy profi, főleg iparművészekből álló csapat, akik vállalják az egyedi reklámajándékok megtervezéstől kedve, a hostess ruhák kivitelezésén át, a megálmodott bútorok legyártását is. Mindezt természetes, vagy éppen újrahasznosításra szánt alapanyagokból, a célcsoporthoz igazítva.

Két termékük tetszik igazán: a táskák és a bútorok. Az előbbit kiváló reklámajándéknak tartom, fiatalos, lendületes, innovatívan gondolkodó embereknek. Utóbbiból egy felejthetetlen design parti alkotható, ahol a színeknek és formáknak csak a lejárt hirdetések szabhatnak határt.

Érdemes megnézni, keresni, kérni, nemcsak másnak, hanem magunknak is adni, feldobva ezzel egy szürke hétköznapot!

Bővebb információ és képanyag: http://delta9.hu/magunkrol

2010. január 21-én került megrendezésre az első MaResz nap, a New York Hotel egyik különtermében. Vártuk, ott voltunk, és azóta is gondolkodunk. Mert van min, ez kiderült az első fél órában.

Ha voltak is félreértések és nézetkülönbségek azt gondolom mindenképpen hasznos volt a jelenlét, egymás megismerése, nemcsak honlapokról, hanem személyesen is. Mondhatni régi vágyam teljesült, tudják ezt azok, akik olvasták a manifestoban írtakat (http://eventpoint.blog.hu/2009/01/21/eventpoint_manifesto#more893165). Személy szerint sosem értettem a rendezvényszervező cégek széthúzását, fórum nélküliségét, hiszen attól, mert átbeszélünk egy helyszínt, egy jól, vagy éppen rosszul sikerült koncepciót, nem fedjük fel titkainkat. Azt gondolom, még ha ki is derül egy ötlet, jön másik és amúgy sem csak attól lesz sikeres egy esemény.

Beszéljünk hát egymással, hiszen ezáltal fejlődünk, nemcsak mint magánemberek, hanem, mint a szakma egészében!

És ugye, fejlődni azt van hova. Szó esett sok mindenről: kongresszusi központ tervéről, olimpiáról és sporteseményekről, oktatásról és pénzügyekről. Mindenkit foglalkoztató kérdésekről (és itt újra utalnék pont egy évvel ezelőtti bejegyzésemre: http://eventpoint.blog.hu/2009/01/30/4000_negyzetmeter_boldogsag), olyan kérdésekről, melyek mindenkit másképp érintenek.

És itt volt a baj. Mert mi, akik olyan cégnél dolgozunk, ahol költségvetésünk nagy százalékát a céges rendezvények adják, érdekeink nem találkoznak a még szocializmus érájából átigazolt művelődésszervezőkével. Összhang megteremtése volna a cél, olyan vegyes témákkal, melyek mindkét (és igazából nem is két, hanem sokkal több) táborhoz szólnak. Gondolok itt a céges ajándékozási szokásokra, új trendek ismertetésére, a csapatépítő szokások felvázolására, vagy akár a gazdasági válság okozta elmozdulásokra.

És hát, mint említettem szó esett az oktatásról. Ez felkavart. Úgy, hogy a végén annyira akartam mondani, hogy nem mondtam (semmi hasznosat). Mert engem, mint alig végzett, szinte még pályakezdőt érzékenyen érintett, hogy a tanárok próbálják azt bizonygatni, mennyit adnak át mind gyakorlati, mind elméleti téren. Feleslegesnek érzem. Főleg oktatni a szakmát, ilyen feltételek között. A hallgatókat nem lehet kiszűrni, és sajnos még mindig ott tartunk, hogy nagyon „menő” kimondani azt, hogy „rendezvényszervező” vagyok, csak éppen a szakma árnyoldala nem derül ki az iskola padjaiban. Akkor jár a legjobban az ember, ha tanul mást is (szociológiát, grafikát, nyelveket, belső építészetet), mint a szervezést, ilyen „magas” fokon.

Emellett persze jó volt jelen lenni, látni és hallani azt, mennyire mások vagyunk. Hogy más nem érti a turizmus fontosságát, én meg azt nem, hogy lehet erről elfeledkezni, hiszen nekem szinte az összes munkám (szabadtéri rendezvények és fesztiválok) nagyon szoros kapcsolatban áll egy-egy esemény turisztikai bepozicionálásával. Ez nem is kritika, csupán mutatja azt mennyire is szerteágazó a szakmánk.

Több mindent is remélek. Azt, hogy lesz folytatás. Hogy ez hamarosan lesz, és azt, hogy hátha kisebb szekciókra is lehet bontani a napot, különböző témákra felfűzve, azért, hogy csoportosulni tudjanak az azonos érdekképviseletek.

A napról, de leginkább a MaReszről és a belépési feltételekről bővebb információ: http://www.maresz.hu/

Idén, január 7-re esett az Óbudai Danubia Zenekar újévi koncertje, mely hagyomány szerint a Kiscelli Múzeumban került megrendezésre. Strauss keringője, templomtér, átszűrődő fények, különleges műalkotások társaságában. A tényleg felemelő koncert alatt, kicsit szégyenkezve böködtem társam jobb vállát, gondolva arra, hogy most csendben kellene maradnom, de nem ment, mert eszméletlenül izgatta fantáziámat a terem közepére fellógatott dekoráció, mint később kiderült, műalkotás.

Gondolod, hogy a zenekarnak saját dekorációja van? De mekkora, hogy lehetett ezt fellógatni?

Nem hiszem, hogy akkora súlya lenne.

Na jó, tényleg, mert végül a habkarton nem olyan nehéz. De akkor is, hogy vágtak ki egybe, ekkora formát?

Milyen habkarton? Nem látod, hogy az egész fel van fújva! Viszont, most már hallgatnám a koncertet.

Csöndben gondoltam magamban, még jobban megfigyelve az óriás, csillogóan fehér motívumot: könnyű neki, hiszen formatervező, egyből észreveszi, hogy mit, miből készítenek.

Szünetben szaladtam is, utánakérdezni, ki tervezte és mikor, remélve, hogy egy magyarországi művész, aki vállal felkéréseket, nem feltétlen kiállítási célzattal.

A választ hamar megkaptam: Drozdik Orshi, jelenleg Amerikában élő képzőművész installációja, mely voltaképpen nem más, mint egy különleges anyagból készült „lufi” extra formában tálalva (lásd a fenti képen). Elgondolkodtató és fantáziát beindító műalkotás, mely úgy gondolom, egy időre újraértelmezné, akár a rendezvénydekorációban bevett alkalmazásokat.

Un Chandelier Marie Theresa című kiállítása 2010. január 24-ig tekinthető meg a Kiscelli Múzeumban.

Művésznőről bővebb információ: http://www.btmfk.iif.hu/2009.html; http://hu.wikipedia.org/wiki/Drozdik_Orsolya

Egyik kedvenc, hangsúlyozom nem szépirodalmi könyvem a „Kortárs építészet” (Francisco Asensio Cerver), melyben jó pár oldalt szentelnek a külföldi szórakozóhelyek bemutatásának. Vizsgálják, osztályozzák azokat, természetesen nem rendezvényszervezői, hanem építészeti szempontból, megmutatva azokat a bravúrokat, alkalmazásokat, mellyel egy klub magasan eltér társaitól. A szabályok nincsenek kőbe vésve, csupán érezhető az a plusz, ami egy nagyvárosi mulatót, világszínvonalúvá emel.

Nálunk, a pesti életben nincs ilyen. Vannak designos helyszínek, tényleg páratlan ízléssel kialakított belső terek, de nincsen egy olyan klub, ahová ne lehetne bekerülni, ahová az elit jár szórakozni, kitaszítva maga mellől az átlagembert.

Mindig is imádtam azokat az amerikai filmbéli jeleneteket, amikor az emberek kígyózó sorban állva, vártak akár több órát, hogy bejuthassanak valahova, ahol a város legnagyobb buliját remélték, és feltehetően meg is kapták. Gondolom, mindenkinek rémlik egy kép: bordó díszkordon, truss rendszer az ajtóban, vörös szőnyeg, kigyúrt öltönybe öltöztetett biztonságiak, a legnevesebb DJ-k kiszűrődő dallamai az utcán ácsorgóknak. Na, ez az ami hiányzik, és egyben ez az, amiért szeretem a zártkörű, VIP rendezvényeket. Itt, ha nem is örökre, de megteremthető, lekoppintható a hollywoodi hangulat.

Először is kell hozzá egy helyszín, ami nálam biztosan az Átrium Café lenne, a Vörösmarty tér 1. szám alatt. Tudom, ha van is ott rendezvény, az biztosan nem az elit közönségnek szól, és azt is tudom, hogy a rattan bútor egy futurisztikus helyhez a lehető legrosszabb választás, a honlapról nem is beszélve. De mégis az étterem üvegfalakkal körbevett közepén állva annyira magával ragadott egy érzés, egy elképzelés, mely felelevenítette a popcornos éjszakákat. Hatalmas belmagasság, 500 főnek elegendő férőhely, kétszintes elrendezés, mozgólépcsős megoldás a város szívében. A kétoldali megközelítés, könnyíti a vendégek regisztrációját és eligazítását, a két emelet pedig segít kialakítani egy rendezvény koncepciót, hiszen lehetőség nyílik tánctérre és kerekasztalos ültetésre egy légtérben. A helyszín semlegességéből adódóan dekorálni is számtalanféleképpen lehet. Külön jó hír a szervezőknek, hogy a vezetőség nyitott mindenre, bútorok kipakolásától kezdve a külön catering beengedéséig. Vallom, addig kell kihasználni a nagylelkűséget, ameddig nem fut be a helyszín, vagy addig, amíg nem lepik el a csípőnadrágos tinédzserek.

Egy szó, mint száz: tényleg érdekes, innovatív helyszín, ezernyi lehetőséggel egy igazi világvárosi hangulat megteremtéséhez!

Emlékszem, mikor kicsi voltam, szüleimmel gyakran mentünk kirándulni. Főleg ősszel, mert akkor a legszebbek a színek és a fények. A legsötétebb bordón át a világos sárgáig megtalálható minden, melyet természet alkothat. Akkor ki nem állhattam, ma vágyom rá. Arra is emlékszem, hogy egyszer képes voltam 2 km-t hegynek felfele rohanni, hogy elérjem a kiszemelt kilátót, azaz a célpontot, melyért több órát kutyagoltunk fel és alá. Az utat, ha nem is annyira, a kilátókat mindig szerettem. És nem feltétlen azért, mert utána mentünk haza. Sokkal inkább, mert olyan szabadnak éreztem magam. Talán két olyan dolog van, melyre gyakran vágyom, pont azért, mert szinte elérhetetlen. Az egyik a repülés, a másik a teljes szabadság. Számomra a kilátó legtetején ez a két dolog egybeolvad és olyan kicsit, mintha birtokomban lenne a két „tudás”. De mindig volt, ami zavart. A körülmény, hogy a legtöbb kilátó nem valami szép. Általában fa „tákolmányok”, hosszú csigalépcsőkkel, a tetején egy körbejárható kilátóval. Mintha egy sablon szerint épülne az összes.

Kivétel persze mindig van és ebben az esetben ez az Erzsébet kilátó, mely nappal, de legfőképpen éjszaka meseszép, legalábbis számomra. Mint egy óriás szentjánosbogár a város felett.

Budapest legmagasabb pontján, 527 m magasan áll a János-hegyen, várva a turistákat és rendezvényszervezőket egyaránt. Végre egy olyan helyszín, mely talán még különleges a lassan és szerencsére egyre gyakrabban igényelt zöld környezetben. Könnyedén megközelíthető és kellőképp exkluzív ahhoz, hogy egy 100-200 főből álló társaságot „szórakoztasson”, a márvány alapú belső tereiben. Történelmi szempontból a helyszín érdekessége, hogy a köveket Pilisborosjenőről, Budakalászról és Dunaharasztiból szállították, és mintegy negyvenezer téglát, háromszáz fuvar homokot és ugyanennyi cementet használtak fel az építkezéshez. Szervezői szempontból pedig az, hogy a kilátótorony 23,5 méter magas, teraszos elrendezésű. Összesen hat, felfelé haladva egyre kisebb átmérőjű szintje van. Az alsó kettő zárt, a következő három szinten egy-egy körterasz található, legfelső pedig felülről teljesen nyitott. Az épületében két teljesen különálló, egyenként közel 200 négyzetméteres terület alakítható ki rendezvényhelyszínként. A földszinti körfolyosó és az első emeleti körterasz. Az utóbbi teljesen nyitott, így a vendégek szabadon gyönyörködhetnek a lélegzetelállító panorámában. Az éjszakai fényekről meg nem is beszélve. Egyszerűen mesés.

Amúgy meg jó volt megtudni, hogy hozzám hasonlóan Erzsébet királynőt is zavarták a fából épült egyen kilátók, hiszen az ő ösztönzésére építették át az addigi sablonos „messzelátót”, melyet 2005-ben teljesen felújítottak, megőrizve a XX. században kialakított formáját.

Ajánlom: esküvőkre, zártkörű eseményekre, lemez- és könyvbemutatókra, akár kiállításra

További információ: http://www.erzsebetkilato.hu/

Alapdarab. Mondhatni kötelező elem a fekete tűsarkú és a fehér tornacsuka mellett. Egy életérzés kék színbe bújtatva. Apám még téglával koptatta, hogy dögösebb legyen, ma már szakadva adják az indigókék gatyát, amin már mindegy is a szín és a forma. A címke a lényeg, melyet hordva magabiztosak leszünk és divatosak. Mai szóval élve: trendik.

És, ha már a trendnél tartunk elengedhetetlen észrevétel, hogy újra divat a válltömés és a farmer, mint anyag. Az előbbi istennek hála megmarad a póló belsejében, az utóbbi kitörni látszik megszokott környezetéből. Farmerből készült függönyök, kanapék, párnák lepik el a svéd bútoráruházak polcait, felfrissítve egy anyaghoz társított előképünket.

Ma, egy ilyen alkalmatosságban ülve, gondoltam: koppintani nem is akkora bűn. A lényeg csak az, hogy vigyünk bele valami újat, valami többet, hogy ne legyen annyira átlátszó. Mert ugye, semmi sincs előzmény nélkül.

Az említett előzmény ebben az esetben a frankfurti The 25hours Hotel by Levi’s különleges szobái, ahol szinte minden farmerből készült. Az ágy, a fal, a szőnyeg, mind életre kelti azt, melyet kivált egy márkához fűzött érzésünk. És, valahol számomra itt kezdődik egy igazi design hotel fogalma. Persze össze lehet válogatni szép és rettentő drága bútorokat egy szálloda luxus lakosztályába, de mennyivel ötletesebb valamire felfűzni a szobák láncolatát, teljesen újat létrehozni a már ismert, csak éppen eddig másra használt alapanyagból.

Szenzációs egy szekrény nélküli szobába érkezni, ahol levetett ruháinkat csak a falra fúrt apró fogasokra akaszthatjuk, ahol már előttünk valaki a csizmát az asztalra tette és lámpát kreált belőle. Mondanom sem kell, hogy ebben az esetben is a trend exkluzív körülményekkel párosul. Minden szoba síkképernyős TV-vel és Ipod dokkolóval felszerelt, biztosítva az ide érkező vendégek kényelmét.

És a koppintás? Hát azt oldja meg mindenki maga, mert alapanyag az található dögivel, csak járj nyitott szemmel, a hecc kedvéért legalább a jó öreg 501-esben!

További információ: http://www.25hours-hotels.com

Utálom a dugót. Mert unalmas, fölösleges percek sora követi egymást, amíg az ember lassan halad előre, elérve célját. Mindig akkor kerülünk bele, amikor sietnénk, száguldanánk, de nem lehet. Nem lehet, mert kígyózó sorban araszolunk, ugyanazon az úton, nap, mint nap, reggel és este. Munkába menet.

Szeretem az esőt. Mert egyszerre frissít fel és nyugtat meg, elmosva a nap terheit maga után. Jó nézni az üvegen lecsurgó apró cseppek játékát, ahogy eltűnnek az eresz alatt. Még az araszolás is élvezetes viharban és záporban egyaránt. Legalábbis nekem.

Van úgy, hogy milliószor elmegyek egy épület mellett észrevétlen, aztán egy pillanat alatt felfigyelek rá, mintha előtte sosem láttam volna. Ezt most az esőnek köszönhetem és a dugónak.

A Ferenciek terén található Budapest Galéria első ránézésre, pont annak a szokványos helyszínnek tűnik, melynél mindig többre vágyunk. Nincs benne izgalom, nincs benne belsőépítészeti bravúr, sem művészieskedő elborultság. Első ránézésre. Jobban megfigyelve azonban, egyszerű, hófehérre festett falai, hatalmas üvegablakai, tág, egységes belső tere számtalan ötletnek adhat otthont. Úgy fogadja be a különböző rendezvényeket, akárcsak az egymástól élesen eltérő művészeti alkotásokat. Semlegessége miatt könnyen alkalmazkodik minden elképzeléshez, legyen az divatbemutató, exkluzív vacsora vagy underground parti. Igazi art hangulat, mely nem túl erős ahhoz, hogy elnyomjon egy elképzelést, de épp elegendő ahhoz, hogy meghatározza egy rendezvény ívét, mely garantáltan élmény lesz egy 100 fős társaságnak.

Mindenki számára jól megközelíthető helyen, az Erzsébet híd pesti lábánál található a Párizsi udvarral szemben. Maga a nagyvárosi környezet is egy különleges atmoszférát ad a galériának, de ha valaki éppen ebből szeretne kiszakadni, vagy éppen ezt a hangulatot erősíteni, ajánlom az üvegfóliát, mely csodákra képes, nemcsak az esős napokon.

További információ: http://www.budapestgaleria.hu/

Egyszer olvastam egy cikket a déli népek kultúrájáról, szokásaikról, életmódjukról. Arról, ahogyan szeretnek hangosan beszélni, erőteljesen gesztikulálni, közel hajolni, nagyokat nevetni és olykor nagyokat káromkodni, éjjeleket áttáncolni, mindezek után délig aludni.

Ezek a jellemvonások irritálnak minket, szolidabb típusokat a metrón, a postán, a Tesco kasszájánál sorban állva, holott valahol erre vágyunk. Mélyen belül egy olyan természet adta szabadságra, mely felold minden konvenciót és útjára engedi ösztöneinket.

Nyilván ezt nem lehet. Mert példát mutatunk, mert megfelelünk, egyszóval viselkedünk a nap legalább 20 órájában. De marad egy rövidke idő, amikor játszhatunk, akár szerepjátékot. Megyünk szak- és színjátszó körbe, táncórára, csupa olyan helyre, ahol mások lehetünk: harsányak, kihívók, feltűnők. Egy kicsit nem önmagunk.

A VIII. kerületben, azon belül is a Vas utca 16. szám alatt található egy olyan hely, mely elvarázsol színeivel, hangulatával, lüktetésével. Már az ajtóban átformál a sok ritmus és dallam. Maga a szabadság, mely újraértelmezi a klasszikus kulturális központ hangulatát. A Casa de la Música egy remek rendezvényhelyszín, hiszen 5 szinten, 3000 m2-en, több külön bejáratú termeivel alkalmas családi napok, sportesemények, konferenciák megrendezésére. Könnyedén megközelíthető a 2-es és 3-as metróval, villamossal és busszal, de rendezvény szempontjából jó hír, hogy közelében 440 férőhelyes parkoló található.

Ajánlom hát azoknak, akik minden évben várják a Riói karnevál élő közvetítését virtuálisan átélve egy felejthetetlen utazást, azoknak akik reggelente a tükör előtt táncolnak és zuhany alatt énekelnek feldobva a napjukat, azoknak akik szeretik a harsány színeket és már most depressziósak az ősztől és nem utolsó sorban azoknak, akik minimális költségvetésből szeretnének egyedi rendezvényt létrehozni. Mint már mondtam csakis a szabadság jegyében. Legalább a maradék 4 órára.

Bővebb információ: www.casadelamusica.hu

Mindannyian tervezünk. De, mint minden tevékenységet, ezt is mind másképp csináljuk. Van olyan ember, aki kigondolja előre mit fog tenni egy hónap múlva, hova fog utazni, mit fog felvenni ama jeles napon. Van aki, néha tervez, néha nem, mérlegelve azt, mi fontos, és mi kevésbé. És van olyan, aki sodródik az árral, nem gondolva a holnapra, csak a mára. A laza és könnyed ember megtestesítője, aki mindenhol felbukkan, nem siet, de mégis ott van. Ezek azok, akiket irigylünk mi, mindig jó előre tervezők.

Itt hát elsősorban azokhoz szólók, akik a szokásos problémás hétfőn arról álmodoznak, mi lesz a hétvégén. Jó idő. Ezt megnéztem. Hiszen ez is része a biztos tervezésnek. Mert ha süt, irány a szabad, ha esik, jó lesz a mozi is. Most azonban vétek lenne popcornért sorba állni akkor, amikor Budafok fesztiválra készül.

Az előző bejegyzéseimben - szintén tudatosan, mert az ilyen típus, már csak így ír - gyakran emlegettem a XXII. kerületet, és annak valóban varázslatos pincerendszereit, ahol szeptember 5-én és 6-án megrendezésre kerül a XX. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál. Több mint tíz helyszínen várják a látogatókat, Rúzsa Magdival, Besh o droM-al, Budapest Bárral, Ferenczi Györggyel mutatva meg, milyen is egy Kisváros a Nagyvárosban.

Izgalmas, mert főváros, hagyományokkal övezett, mint egy kisváros. És legfőképpen ismeretlen! Nos, hát itt a lehetőség, hogy jó borok társaságában megismerjük olyan nevezetes pincészeteit, mint a Garamvári Szőlőbirtok, a Szent István Korona Pince vagy Promontorbor Zrt.

Az előtervezőknek ajánlom a honlapot, mert tényleg nincs igazi terv pontos ismeretek nélkül! Higgyék el, én tudom. De van még négy nap szombatig!

További információ: www.budafokiborfesztival.hu

Az egyik legkedvesebb filmemben mondták egyszer: „A legvalószínűtlenebb helyen is rábukkanhatsz bölcsességre!”. És, hogy ez mennyire igaz, nemrég újra tudatosult bennem, amikor megkaptam a fodrászatom havi körlevelét. Persze egy olyan verseny nyerteseit hirdették, melyek között én nem szerepeltem, de amúgy is sokkal jobban érdekelt az a helyszín, ahol a szerencsések eltölthettek egy felejthetetlen éjszakát. Annyira tetszett, hogy még azt is elnéztem a levél írójának, hogy áthelyezte az éttermet a Városligetbe, holott annak igazi lelőhelye a XII. kerületi Városmajor, azon belül is a Szamos utca 2/B.

A Garden Cafe egy igazi design étterem, letisztult formákkal, tág belső terekkel, trendi színekkel és megoldásokkal, egy hangulatos kert kíséretében. A nemzetközi konyha lehetővé teszi, hogy mindenki megtalálja a kedvére való fogást, legyen az éppen lazac steak zöldtea szósszal, bazsalikomos sült jérce pitában, vagy éppen szarvas pörkölt vargányás galuskával. A legdrágább étel a 4000 Ft határát súrolja, így érdemes ide betérni azoknak, akik szeretik a design hangulatot, megfigyelve azt, hogyan kell gyakorlatba átültetni az Elle Dekor hasznos berendezési tippjeit.

De emellett ajánlom rendezvényszervezőknek is, főleg azoknak, akik multi ügyfelekkel dolgoznak, hiszen kezdődik az év! Nálunk ez nem január, hanem szeptember elsejével.  A nyár leköszöntével, kezdődnek az újabb üzleti reggelik, megbeszélések, elegáns vacsorák sora, melyekre mindig elkél egy jolly joker.

De ez a „kártya” kellhet az esküvőszervezőknek is, hiszen az említett étterem pont a Városmajor Jézus Szíve Plébánia mögött található, mely csak egyike a közelben megbúvó templomoknak. Külön dekorálás nem is kell, hiszen a széktámlákat fehér, egyszerűsített vonalú vászonszoknyák takarják.

Összegezve: egy modern helyszín, a város lüktetését övező csendes környezetben.

További információ: www.gardencafe.hu

Budapest határkörzetében van egy kerület, mely szőlőültetvényeiről nevezetes. Kevesen tudják, hogy itt már a XIII. században is folytattak gazdálkodást, bort és mustot készítve a mézédes szemekből. Éppen ezért nevezték el a törökök a régi Budafokot, azaz Promontort a cukros falat fokának. A történelem során, mint oly sok más terület ez is elpusztult, de Savoyai Jenő újjáélesztette a szőlőtermelést az uradalmához tartozó birtokokon.

Külön érdekessége még a XXII. kerületnek, hogy közel 100 km hosszú barlangrendszer húzódik felszíne alatt, otthont teremtve a legkülönfélébb pincészeteknek, melyek egytől egyig kicsit misztikus hangulatot árasztanak, hatalmas fa hordókkal díszített katakombáikban.

Én azonban most mégis a felszínre kalauzolom Önöket, egy olyan helyszínre, mely rejtve marad a kíváncsiskodó turisták előtt, egy zárt, mégis komplex világot teremtve. A Tangazdaság voltaképpen a kerületben található borászati szakközépiskola terepe, egy korszerűen felszerelt oktatóközpont, ahol a borkészítés fázisai az ültetvényektől az értékesítésig nyomon követhetőek.

De több ennél. Ez Budafok Szőlőskertje, ahol a széles gerendákkal övezett teraszról mesés panoráma nyílik Budapestre. Egy olyan hely, ahol madárcsicsergés közepette kiszakadhatunk az állandó rohanásból, erőt merítve a folytatáshoz. Egy olyan hely, mely nincs még egy Budapesten belül, ahol egyszerre kapott helyet az ültetvény, a borospince, és a 180 főt befogadni bíró rendezvényterem.

Most kivitelesen fotót nem csatolok írásomhoz, mert egyszerűen egyik sem adja vissza azt a mesés hangulatot, mely garantáltan mindenkit magával ragad, aki csak felhajt a hegytetőre, az oda vezető poros úton. Tárt kapuk, és három kutya várja a „kíváncsiskodókat”, egy mindenre felkészült gazda társaságában. Így csak annyit mondhatok, irány Budafok!

(Ajánlom céges, zártkörű partikra, csapatépítésre, koncertekre, irodalmi estekre, és természetesen esküvőkre!)

További információ: www.budafokszoloskert.hu

A megújulás mindig nagyon jó érzés, mely felfrissíti az embert. Olyan, mint a zápor a nagy melegben, a hajnali levegő egy fülledt éjszaka után. Mint egy friss fuvallat, mely minket is magával ragadt, új oldalt teremtve szürkével és rózsaszínnel. Elvégre, hogy írjon az ember designról, és exkluzív helyszínekről egy átlag sablon alatt? Persze írni lehet, csak így szebb a tálalás, melyre akárcsak a rendezvényen, itt is szükség van.

Köszönet hát Sasinak, aki újraformázta oldalam!

www.sinkaszabolcs.com

2009 márciusában írtunk egy bejegyzést a Sziget Fesztiválról, gondolva arra, mi lesz 2009-ben? A rengeteg minőségi programokon túl, ismét áporodott hugyszag, és szeméthalom önti el a hét végére a Hajógyári szigetet? Az utolsó nap, megint csak a műanyag poharak és üvegek tengerében lehet áttombolni egy felejthetetlen éjszakát?

Mivel már csak 9 nap van hátra, így akik eddig nem olvasták, most ajánlom a következő írásunkat: „Sziget, sziget. Mi lesz 2009-ben?”

2009 júliusában nyílt egy design helyszín, melyről szinte mindenki beszél. Nevét hallom a buszon a barátnők csevegésében, pékségben a kiszolgáló hangosan kimondott ábrándozásában, a hírekben, a turisták betervezett programjában. Lehet róla a sok jó mellett rosszat is olvasni, de egy biztos, olyan strand született, mely felkavarja a pesti állóvizet.

Egy olyan elképzelés valósult meg, mely korábban már létezett a két világháború közötti időszakban, a Duna vízébe benyúló stég formájában. Egy felejthetetlen, de mégis feledésbe merült érzést adtak vissza a Budapest Szíve program keretén belül nemcsak a fővárosi lakosoknak.

Egy korábbi bejegyzésemben, már foglalkoztam Városi Tájkép Csoporttal, akik a Móricz Zsigmond körtéri meleg kövek után ismét nagyot alkottak, újabb elemmel színesítve Budapest vizuális környezetét. Nappal strand, este moziként funkcionáló 1700 m2-es létesítmény garantáltan a rendezvényszervezői szakma kedvenc helyszíne lesz, hiszen szinte minden típusú eseményre remekül használható. Teljes panorámával a Budai várra és a Parlamentre. Partira, csapatépítésre, zártkörű koncertre, esküvőre. Bármire, aminek csak a képzelet szabhat határt, meg persze az időjárás.

Ajánlom hát mindenkinek, hogy látogasson el a fent leírt intervallumban, a Március 15. tér alatt található Uszálystrandra, de ne azért, mert ingyenes a hónapban, és ne magáért a strandolás élményéért, sokkal inkább egy városi hangulatért. Egy érzésért, mely meghatározza a Budapesti lifestyle-t.

További információ: http://www.uszalystrand.hu/

Válság van. Árad mindenhonnan,a TV-ből, rádióból, újságokból, barátok és kollégák figyelmeztetéseiből. És tényleg. Lehet, hogy nem is lenne akkora, de komolyan vesszük. Ott húzunk, ahol csak lehet. Így a külföldi utazást hazaira cseréljük. És ez az a pont, amikor rádöbbenünk, hogy mennyire nem ismerjük országunkat, a vidékben rejlő nagyszerű lehetőségeket.

Felhőtlen szabadságom helyszínét keresgélve bukkantam rá a pusztavacsi erdő alján meghúzódó, a Ricsováry Major üdülőfarmra, mely egy több mint száz éves gazdaság felújított „változata”. Nádtetős, fehérre meszelt, vastag falú házak várják az üdülni, és leginkább csöndre vágyókat, egy számomra eddig ismeretlen környezetben. A vendégházak gyönyörű lakosztályokkal rendelkeznek, de a major területén található az „Öreg Tanya” camping is, így mindenki a saját korlátaihoz mérten tölthet el, pár igazán kellemes napot.

A terület leginkább azoknak kedvez, akik a wellness szállók egyformaságát megunva, vagy sosem kedvelve szeretnének kikapcsolódni egy olyan területen, ahol adva van számos sportolási lehetőség (lovaglástól, a teniszen át, az íjászatig minden) megkoronázva házias ízekben gazdag, bőséges vacsorákkal.

Az egyéni üdülésen túl, pedig kiváló terület csapatépítére, hiszen itt az irodai kényelemhez szokott dolgozókat a legkülönfélébb programokkal lehet kimozgatni a már-már „természetesnek” vélt környezetekből. Ezentúl ajánlom még igazi lagzis esküvőkre, és az erdő mélyén megbújni kívánó nászutasoknak a helyszínt, mely egy valódi kuriózum a hazai szállodarengetegben.

További információ: http://www.ricsovary.hu/preloader_magyar.html

Pollack Mihály 1802-ben egy vadászkastélyt tervezett, mely a mai Füvészkert központi épülete.

A kertet utoljára, talán Molnár Ferenc népszerűsítette híres ifjúsági regényében (A Pál utcai fiúkban), melyben a cselekmények egyik fontos helyszíne.

Mesés világ, mely felújításra vár.

Kevesen ismerik, pedig számos lehetőséget tartogat.

Ezekről a gondolatokról, és a felújítását támogató pályázatról beszélgettem Sinka Szabolccsal (MOME egyik hallgatójával), aki csak egyike azon sok kreatívnak, aki hónapokat szentelt annak, hogy átgondolja, mire is lehetne ma, a XXI. században használni egy ilyen adottságokkal rendelkező kertet. Elsősorban hasznosan!

Milyen apropóból is dolgoztál majdnem fél évig a Füvészkert felújítási elképzelésein?

Kiírtak egy közös pályázatot az ELTE és a MOME hallgatói számára, így nekünk (harmadéves formatervezőknek) feladatként is kiadták a pályázatot. Tulajdonképp a kétes cél a Füvészkert újragondolása volt, hogy miként lehetne vonzóvá tenni a látogatók számára. Érdekes, hogy kb. 20000 ember látogatja évente, kutatási célokból is, nem is gondolnánk.

Így nem feltétlenül felújításnak nevezném a kiírt feladatokat, sokkal inkább az átgondolás volt a cél vagy inkább az, hogy olyan értéket tegyünk hozzá, amitől az egész jobban működik majd.

Formatervezői szemmel, mi jut először eszedbe, amikor ránézel erre az épületre?

Azt gondolom, függetlenül foglalkozástól, biztosan mindenkinek feltűnik, milyen rossz állapotban van az épület. Ahogy egyik csoporttársam fogalmazta egy helyszínbejárást követő konzultáción: "még a PVC csövek is rozsdásak".

Ergo nem biztos, hogy "design", hanem sokkal inkább renováció kellene. Nagyon zavaró, hogy a viktoriánus érát átjárja a szocializmus népszelleme: rettenetes ráépítések, keményvonalas lakótelepi lámpák, sáros, rendezetlen hatású földutak, gazdasági épületből kialakított bejárat, mogorva személyzet, alvó portás.

Az egész kert szomorú története, hogy észrevehetetlen marad.

Milyen gondolatok inspiráltak a tervezés szakaszaiban? Mi volt a fő cél: új legyen és használható, vagy inkább extrém és különös?

Hú, ez fogós kérdés, mert tényleg nem emlékszem pontosan. De egy biztos: kiaknázni próbáltuk a már meglévő lehetőségeket, illetve a mi csapatunk végül egy „Öko-mintakert” koncepció fele ment el.

Egyébként a használhatóság a legfontosabb célok egyike. Egyrészt nálunk az oktatás ezt a módszert (iskolát) képviseli, másrészt alkalmazott művészek vagyunk, azaz mi használhatót tervezünk. Legalábbis törekszünk erre. De az tényleg megfigyelhető, hogy nagyobb százalékban jelenik meg a munkáinkban az erre irányuló igyekezet, mint a képzőművészekében.

Fővárosi öko-mintakert?

Mintakert, mint olyan példát mutat.

Elképzelésünkben a kert legfontosabb feladata a botanikus ismeretterjesztésen túl, a látogatók és egyben a fiatal korosztály környezettudatos nevelése. Önfenntartó rendszerek bemutatása és a vendégek aktivizálása. Gondoltunk arra, hogy a látogatók hazavihetnék magukkal a lebomló anyagból készült komposztálódobozt, melyben saját háztartásuk zöld hulladékát gyűjthetnék tovább. Természetesen ezekre a dobozokra felkerülne a Füvészkert logója, így az reklámfelületként bekerül az otthonokba népszerűsítve a parkot. Ha a doboz megtelt, a látogatók visszahozzák a kertbe, ahonnan egységesen, raklapokról kerül elszállításra. Így alakítva ki egy folytonosan visszajáró vendégkört.

A másik elképzelésünk a vízgyűjtők voltak, gondolva arra, hogy a tiszta ivóvíz az egyik legfontosabb kincsünk, melyet gyakran elpazarolunk olyan célokra, melyekre az esővíz is alkalmas. Célunk volt olyan gyűjtőrendszer bemutatása, mely házilag elkészíthető, hangsúlyozva azt, hogy nemcsak drága módszerekkel élhetünk ökotudatosan.

Valamint itt van még a kinetikus pad, mely LED kijelzőjével mutatja, hogy rajta hintázva mennyi energiát termelünk. Ennek mozgatórugója, hogy a pad látszólag instabil, így folyamatosan mozgásra ösztönöz.

Tehát ezekkel az eszközökkel akartunk olyan folyamatokat bemutatni, melyek kicsiben és nagyban is másolhatók.

Összefoglalva: a park célja a “természetbeni” szabadidőtöltésen kívül az lenne, hogy az embereket nevelje, oktassa. Kihasználtuk a komposztálásban, fényenergiában, vízelvezetésben rejlő lehetőségeket egy mindenre alkalmas parkkal körülvéve. Így jellege nem változott volna, csak egy valódi XXI. századi tankert lehetne, alkalmazkodva megváltozott világunkhoz.

Tudhatunk arról valamit, hogy ki nyerte a pályázatot, és evvel együtt az újszerű elképzelések mikor valósulnak meg?

Szeptemberben lesz eredményhirdetés. De itthon sajnos keserű tapasztalat, hogy a fióknak és a portfolioba dolgozunk, természetesen vannak kivételek.

Végszóként: milyen rendezvényeket tudnál itt elképzelni a felújítási munkálatok után?

Egy jó rehabilitáció után, effektív bármilyet. De ha most kellene oda rendezvényt szervezni, akkor csakis olyat, mely tavasszal, vagy nyáron van és lehet szabadban tartani. Mert, mint említettem az épület jelenleg elég romos, tud szép lenni, de közel sem egy kastélypark. Nincs egy olyan tematikus rendezés, mely vizuálisan, vagy érzelmileg hatást gyakorolna rám. A cél az lenne, hogy ezt kialakítsák, mert az alap megvan hozzá. Csak olyan érzésem van, hogy akik ott dolgoznak, a növényekhez értenek, de a kertrendezéshez nem. Pedig ezt a helyszínt alapjaiban határozná meg az esztétikailag is megtervezett környezet.

Öko-mintakert és a mellékelt illusztrációk tervezői: Balogh Judit, Hunfalvi András, Nagy Eszter, Sinka Szabolcs (Moholy-Nagy Művészeti Egyetem)

Többször írtam már építészeti bravúrokról, olyan megoldásokról, amikor a tervezők nemcsak designos formákat, mesés enteriőröket akartak teremteni, hanem felvették a harcot a természet erőivel szemben. A gravitáció és a szél, akárcsak a jég, vagy a víz elleni csata egy olyan kihívás, mellyel mi emberek folyton küzdeni akarunk. Ha már nem lebeghetünk űrhajós módjára légüres térben, teremtsünk magunknak egy fantáziavilágot, melyben minden lehetséges. És ha ennek egy kis darabja netán megvalósul, nincs is akkora probléma.

Talán hasonló érzelmek inspirálnak olyan egyedülálló rendezvényhelyszíneket, mint az új-zélandi Yellow Treehouse. Egy hagymagubóra emlékeztető fészek ez, melyet a több száz éves vörösfenyő törzsére függesztettek. E különös építmény Peter Eising álmainak valóságba ültetése. A négy hónap alatt zajló kivitelezési munkálatok irányítását Tracy Collins (tangóharmonikás) végezte, az azóta mondhatni legendássá vált Sárga Könyv segítségével. Az építményt, mely tíz méter magasan függ, egy hatvan méter hosszú fahídon közelíthetik meg a látogatók. Különleges atmoszféráján nincs mit ecsetelnem, hiszen a „gubó” magáért beszél minden részletében. És mivel egy élő fa törzsére tervezték, az időjárás jelentős mértékben meghatározza annak pillanatnyi állapotát. Szél esetén finoman kileng, míg zivatarban apró vízcseppek futnak végig az oldalát alkotó gerendák szélein.

Azon túl, hogy egy újabb építészeti és formatervezői remekművel van dolgunk, mindemellett az egyik legromantikusabb design helyszín a világon. Nem habos-babos, nem túldíszített, természetes alapanyagokból épült termésforma, mely közelebb visz eredeti környezetünkhöz.

Persze számos eseményre kiválóan alkalmas, de most az esküvőszezon csúcsán, arra bíztatnám azokat a nőtársaimat, akik velem együtt menekülnek a flancos lagziktól száz ismeretlen arc társaságában, hogy nászúttal egybekötve utazzanak el Aucklandtől északra. Hogy szerelmükkel, és mindösszesen a számukra tizenhat legfontosabb emberrel ünnepelhessék meg életük legszebb napját, a természet ölelésében.

Az építményről:

Magasság: 12m

Szélesség: 10m

Föld feletti magassága: 10m

Befogadóképessége: 18 fő

Jelenlegi felhasználása: étterem

További információ: www.yellowtreehouse.co.nz

Érdekes, hogy nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy, szép érzéssel átitatott emléke a rózsáról. Kaptuk már első randevún egy óvatlan pillanatban, ötven szálat egy fontos alkalomkor, megszárított szirmokat egy fonott kosárban, kék színűt egy furcsa vasárnapon. Kommersszé azonban sosem válik, mert eredendően vonzódunk hozzá, ha máshoz nem, az illatához mindenképpen. Talán mert megnyugtató. Ezerszínű változatban létezik, melyhez legalább ennyi, különböző érzelmet társítunk. Úgy, mint a fehérhez az ártatlanságot, a sárgához a mély barátságot, a vöröshöz a viszonzatlan szerelemet. A rómaiaktól kezdve gyűjtöttük, és felhasználtuk virágát: gyógyszert, édességet, olajat, vizet készítettünk belőle. Csodát, és szépséget remélve hatásától.

Van egy eldugott kert Budapest XXII. kerületében, ahol valóban megszépül a lelkünk. Átlépve a kopottas, kicsit rozsdás kerítést, megcsap a jól ismert illat, a szivárvány színeivel párosítva. Olyan ez, mint amikor Dorothy felébredt Óz birodalmában, a nagy utazás után meglátva a rengeteg, hatalmas bimbójú virágokat. Varázslatos, akárcsak az, hogy a Budapesti betonrengetegben, a Camponával szemben látogatható az általam rózsák kertjének nevezett Rózsakiállítás. Ide szeretnék mindenkit invitálni, kiszakítva olvasóimat a gyakran szürkének nevezett hétköznapokból.  Itt rendezik meg ugyanis a negyedik Kárpát-medencei borászok találkozóját, a hazai népzene jeles képviselőivel. És hol lehetne a borhoz kapcsolódóan szebb helyszínt találni, Isten kertjénél, ahol almabor inhalált.

Ne feledjék hát, hogy holnap, azaz szombaton a Ghymest, vasárnap a Csík zenekart láthatják az ide látogatók 1200 Ft fejében. Utóbbit nagyon várom, mert hozzájuk is, akárcsak a rózsához nagyszerű emlékem fűződik, egy adventi estén. Akkor az együttes tagjai hópelyhekben, majd most remélem, szentjánosbogarak fényében tündököl.

U.i: Filmekben, könyvekben bevett szokás jégkockába rózsaszirmot fagyasztani. Gyönyörű látvány lehet, melyet megvalósítva még sosem láttam, pedig milyen jól jönne egy nyári forró nappalon.

További információ: www.karpatmedencei.hu

Szombaton lesz egy hete, hogy az Alexandrov (The Russian Army Academic) fellépet a Sportaréna fémszerkezetű kupolája alatt. Harminc év után ismét hazánkba látogatott a világhírű együttes, akiket 1970 körül még egy számnál kifütyültek, ma vastapssal jutalmazták. Utóbbit megértem, előbbihez koromnál fogva nem tudok hozzászólni. Amiben viszont állást tudok foglalni az a helyszín viszonya egy ilyen jellegű előadáshoz.

Emlékszem még vitatkoztam is egy kedves ismerősömmel, az Aréna pártját fogva, hogy nincs igaza abban, hogy a program nem oda való. Be kell látnom, igaza volt! Egy ilyen fergeteges produkció nagyobb tiszteletet, jellegéből adódóan nagyobb fegyelmet követelt volna. Inkább dupla előadás a MÜPA-ban, mint egy a stadionoknál.

Akik ismerik a kórust, azok talán értik, miért mondom ezt. Akik csak az Eurovíziós Dalfesztivál felvételét látták, azok képzeljenek el egy sokkalta jobbat, autentikusabb hangzásvilágot, néptáncot hip-hop helyett. Maximálisan kiképzett énekesek és táncosok szórakoztatták közel 120 percben közönségüket, akik a helyszín adottságai miatt nem tudták megadni a kellő tiszteletet. Hiába öltöztünk fel szépen, ha a szomszéd kólát ivott, perecet evett. A jobb oldali kislány meg folyton pisilni akart. A kb. nyolcezer emberből, kétszáz biztosan folyamatos mozgásban volt, miközben a szél csapkodta a fém tetőszerkezetet. Mondhatnánk, intelligencia kérdése, hogy nem eszünk egy ilyen műsor alatt. Ami igaz is, de ezért jó a színház, mert esélyt sem ad a vendégnek, a nem kívánt magatartásra. Persze ezek a külső tényezők mit sem vonnak le az előadás értékéből, csupán nem teljesül az, amiért az ember jegyet vesz. Ha egy koncert jobban élvezhető TV-n keresztül, mint élőben, akkor baj van, hiszen egy várt érzést vásárolunk előre, mely, ha nem teljesül, nincs értelme elindulni otthonról.

Persze mondanom sem kell, hogy a vendégek kálváriája már büfénél elkezdődött, ahonnan a palackokat kupak nélkül adták vissza, mondván ez egy biztonságtechnikai előírás. Hogy mi? Nehogy szétverjek valakit egy üres műanyag üveggel? Ez tényleg reális. De mindegy is, mert a palack helyett kapok szívószálat, így a másik szemét egykönnyen kiszúrhatom a kígyózó sorban. És a bántó csak az, hogy egy ócska marketinghúzást a fogyasztás növelésére, a biztonsági feltételekre kennek. Ezt már csak tetézik a rövid bemondások a koncert közepén, hogy „A” cég nem fizetett…aztán kis szünet után folytatják, hogy, ez nem „B” hibája.

Így amit tanácsolnék az Aréna programszervezőinek, hogy a kupakok helyett, legközelebb inkább arra figyeljenek a hostessek, hogy a vendégek ne vihessenek be a csarnokba ételt, mert, ami nem zavaró egy Black Eyed Peas alatt, az rettentő az Alexandrov előadása közben.

Én őszintén nagyon sajnálom, hogy a piactéri hangulat elvett egy ilyen remek előadás értékéből, de bízom benne, hogy nem kell 2030-ig várnunk, hogy egy hangversenyteremben viszontláthassuk az orosz kórus tagjait! Amúgy meg le a kalappal az orosz tánc, és zenei világ előtt!

Az egyik legkedvesebb olvasóm egyszer ezt írta nekem egy személyes levélben: „Tudod, mi jut az eszembe, ahányszor olvasom a gyönyörű, és egyben szórakoztató helyszín bemutatókat? Mintha létezne egy másik város a városban… Kérlek, keress nekem egy helyszínt, egy teret borostyánnal befutatott kis vendéglővel, ablakokon zsalugáterekkel, melyek megvédenek, és biztonságot adnak. Egy finom menü készülhetne a hagyományok alapján.”

Jelentem: megtaláltam.

És a kérésben az igazán érdekes az, hogy véleményezőm közvetlen közelében, a Madárdombon nyílt meg az a helyszín, melyre (remélem) talán őszintén vágyott. Mert mi sem lehet biztonságot adóbb, mint egy családi ebédet idéző hangulat, vászon kockás terítőn elfogyasztott, házias ízekkel. Az apácaráccsal körülvett ablakok előtt leanderrel, muskátlival.

Példa lehetne Lidi mama konyhája, mindazoknak, akik éttermet akarnak nyitni az átlagosoknak, az egyszerű városlakóknak, az olyanoknak, mint mi vagyunk. Akik nem vágynak flancolásra, kiejthetetlen nevű ételekre, sok designos, és evvel együtt rettentő kényelmetlen székekkel. Egy céljuk van csupán: kikapcsolódni, enni egy jót, nagy beszélgetésekkel övezve, kényelmesen leheveredve egy tágas székben. Azoknak, akiknek az íz számít, egy kulturáltan megtervezett, természetes környezetben. Mert itt a berendezés kellékei teljességgel felidézik gyermekkorunkat, a nagymamánknál eltöltött jóleső perceket a többfogásos ebéd előtt. Kedvencem az asztalokon elhelyezett, békebeli hangulatot idéző szódásüveg, melynek tartalma elkerülhetetlen a málnaszörp felhígításához. Emlékszem, nagyapámnak is volt ilyen, melynek patronjait - mert avval kellett buborékot varázsolni bele - úgy rejtegette, mint dohányos a gyufákat. És külön ceremónia volt a szóda készítése ez étkezések előtt. Hát igen… Ilyen egy jó étterem, ahova belépve elmosolyodik az ember az emlékek áramlásában, és olyan, mintha hazaérkezne.

Ajánlom mindazoknak, akik olyan helyszínt keresnek, ahol a menük mindenkinek megfizethetőek, azoknak, akik osztálytalálkozót, vagy éppen egy családias hangulatú esküvőt terveznek lakóhelyük közvetlen környezetében. Irány a Vadkacsa, Uszoda utca találkozásánál található nagyi étterme, ahol az én kedvencem: a túrógombóc, friss eperrel töltve.

Bővebb információ: http://www.lidimamakonyhaja.hu

A Lightmare weboldalon olyan fénnyel festett épületek képeit láthatjuk, melyek gyönyörűek, ám valahol mégis nagyon távol állnak a megszokott budapesti életképtől. Fővárosunkban én is még csak kétszer láttam ilyet, holott egy esztétikusan elkészített grafika szinte újraértelmezi egyes épülethez kialakított viszonyunkat. Egy könnyen kivitelezhető technikai megoldással akár havonta új arculatot adhatunk a megszokott városképnek, de a kulcs jelen esetben a nem mindennapiban van. Egy olyan vizuális alkalmazásban, mely talán unalmassá válna, ha nap, mint nap alkalmaznánk a tűzfalak oldalain.

A fényfestésben rejlő lehetőségekről Bereczki Károllyal beszélgettem.

Mit jelent pontosan az, hogy fényfestés? Milyen technikai eszközök kellenek egy épület tökéletes megfestéséhez? 

Ez egy olyan eljárás, amely során nagy teljesítményű diavetítőkkel, kézzel festett vagy számítógépes grafikákat vetítünk ki adott felületre. Hogy ez létrejöjjön, leginkább a vetítőkre és az ehhez tartozó háttértechnikára (állványzat, elektromos hálózat, stb.) van szükség. Fontos még a pontos tervezés és modellezés, mely nélkül magas színvonalú fényfestés nem jöhet létre.

Kültéren, vagy beltéren élnek meg jobban a fények? Gondolom nagyon fontos, hogy mennyire sötét az adott környezet, vagy éppen milyen színű a megfesteni kívánt épület.

Kül- és beltéren egyaránt megél a vetítés. De ki kell emelnem, hogy nem lehet átlátszó üveg felületre festeni, és általában elmondható hogy a fényfestésnek a világos felületek kedveznek.

Számotokra mi a legnagyobb kihívás egy munka során? 

A legnagyobb kihívást az adott helyszínhez, és  alkalomhoz  illő kreatív megtervezése jelenti. Ehhez a megbízás ismeretében mindig az adott eseményre kérünk fel kreatív partnereket, akik általában más területen is aktív képzőművészek.

Sok pénzre, vagy profi grafikára van szükség a tökéletesség eléréséhez? 

A fényfestés a jelentős technikai háttérnek köszönhetően nem kifejezetten olcsó produkció, de természetesen a magas színvonalú kreatív és a professzionális technikai kivitelezés ugyanúgy elengedhetetlen feltétele a sikernek!

Az időjárás befolyásoló tényező?

A vetítésben nem, de a látogatók közérzetében annál inkább…

Volt már olyan megbízásotok, hogy a fényfestéssel nem reklámoztatok, csupán hangulati elemként szolgált egy adott területen? Mennyire gyakori a márkajelzés nélküli vetítés? 

A fényfestés nem elsősorban reklám lehetőség, bár ezen a területen is kedvelt eszköz. Szerencsére számos olyan alkalom van, amikor a fényfestést művészeti célokra használják és a költségeket szponzoráció keretein belül fedezi egy-egy cég. Általában olyan vállalat, aki fontosnak tartja a kortárs művészetet. Ezekről a produkciókról a nemrég megújult weboldalunk elég átfogó képet ad.

Mennyire látod azt reálisnak, hogy akár 2015-re az éjszakai utcakép megszokott elemei lesznek a színes házfalak? 

Reálisnak (az anyagiak miatt) nem látom, bár azt biztosan mondhatom, hogy igény mindenképpen lenne rá.

A közeljövőben lesz olyan munkátok, melyet az „egyszerű, utcai emberek” is megcsodálhatnak? Gondolok itt olyan megbízásra, mely kikerül a közterekre, elhagyva a zártkörű rendezvények kapuit? 

Következő fényfestésünk az Európai Uniós választások kapcsán, a választáson való részvételre kapacitálja az embereket. A helyszín egy régen kiszemelt, és a fényfestés számára ideális épület az Országház Irodaépülete, melyet a hétköznapokban csak a Fehér Házként szoktak emlegetni.

A vetítés pedig 2009. május 29-30.-án látható sötétedéstől.

További információ: www.lightmare.hu